Mi az üresség? Mi lehet egyáltalán üres? Hol van legbelül az a pont bennünk, amely kiürülhet? És egyáltalán: mi fogy el? Ez őrület. Megválaszolhatatlan.

Lehet, hogy elmegyek olyan emberek mellett, akik szívből értékelnek. Szerelmek, akikről nem tudok: csak szememre vetik, hogy "ne csak nézz, láss is!", Na igen. Node: néma gyereknek anyja sem... Túl kevés a pazarolni való időnk (konkrétan olyan, mint "pazarolni való idő" nem is létezik, ha jobban belegondolunk.) ahhoz, hogy ne keressünk barátokat, szerelmeket, játszótársakat! Mert ha évek múltán értesülünk olyan érzelmekről, melyekről sejtelmünk sem volt addig, nem is tudjuk elképzelni, milyen örömöktől eshetünk el. (Kiegészítésképp: de, el tudjuk képzelni, illetve-magamból kiindulva- azoktól, amelyekről álmodozunk.Igen, ez biztos: pontosan azoktól.) Persze igaz: jobb félni. De mégis: az megoldhat bármit is? Ki tudja, akár az is lehet. Csakhogy a csend épphogy leköt vagy feloldoz. Szeretném hinni, hogy mi döntjük el, melyiket választjuk. Addig meg marad a baráti csicsergés, a lélek életbentartása addig, míg nem jön a fehér lovas hapsi, (aki mellesleg nem létezik.) és ki nem ragad a torokszorító önsajnálatból. Lesz jobb, amint látni is megtanulok, nem csak nézni.

Kispál-film. Szilvás-fahéjas tea. Búcsúzó nap: az utolsó napsütéses délelőtt-után itthon. Szervusz ősz, jóhogyittvagy-tél.

Merthogy minden évszakra szükség van.