A naplóírás nehéz műfaj. Ezért nem is napló ez itt.
Túlpörögtem. Ami azt illeti, nagyon is. Nagyon merész érzés tapasztalni, hogy az ember megerőltetések hosszú sora után mennyire ki tud fulladni. És ez nem feltétlenül rossz, de meglévő, érdekes tapasztalat. Az egyetem olyasféle mókuskerék napjainkban, (ha az ember lánya bölcsész) melyet -akárhogyis gondolják a mérnök-jog-közgáz- és sorolhatnám-hallgatók, hogy vicc és (-ha idézhetek egy ismerősömtől, aki szemembe röhögve reagálta le, miként ecseteltem bölcsész létem, hogy: jaj, büfés ÉS ruhatáros leszel?), melyben nem könnyű helytállni. Ezt kiegészítendő, helytállni felkészülten még könnyű, de felkészülni idegölő állapotok elérésével lehet csak, és újabb kikötés, hogy a vizsgák száma már-már egyenesen arányos a megtanulandó oldalak számával... Egyre több és több. Felesleges? nem. A tudás-akármilyen tudásról is van szó- sosem felesleges. De érdekes próba az agykapacitás tesztelésére. Az állapot, amelyet a szervezet egész napos tanulás következményeképpen átél, nem mindennapi. Tudom, tudjuk, átéltük. Csak vázlatosan:
- reggeli kávé, kakaó, szigorúan alapos odafigyeléssel elkészítve: mellé opcionálisan választható a:szorgos, boltba elkullogó-hidegtűrő,de finom péksütit beszerzendő fáradtságos lakótárs-reggeli, vagy b: a kreativitás alapköveinek számító konyhaművészeket megszégyenítő módon, meglévő (értsd 'fellelhető a konyhában') hozzávalókból megalkotott 'früstük' (ismeretesebb nevén a villásreggelik eredeti "kolesz version"-je), mely túlnyomórészt "száradó kenyérszelet szilvalekvárral megkenve, a'la Kitchenfairy" jelent- sósabb ízek kedvelői a vegetával megszórt vajas kenyérre esküsznek... Tehát- körbeülve a konyhapultot lakmározunk meghitten.
- lelkiismeret miatt leszűkült gyomorméret miatt csak az idő kisebb része telik valódi reggelizéssel, étkezéssel, legtöbbször már az asztalnál Picasso árveréseket megszégyenítő licit megy arról, hogy ki tanult kevesebbet, és hogy kinek nehezebb a vizsgája. Előjönnek a "b.szki, még bele sem néztem" és a "most már elkezdek tanulni rendesen" mondatok, melyek az egysége csoportszellem megteremtését hivatottak igazolni, mint tudjuk, igen sikeresen.
- Majd észlelve, hogy elillant a délelőtt, a konyhából menekülve a szobákba, megtekinteni a tanulnivalót,( azzal a reménnyel, hogy az időközben spontán szublimált az asztalról, könyvekkel, jegyzetekkel, diasorokkal együtt...majd fájón tapasztalni, hogy az utolsó jegyzetcsonkig minden az asztalon vár, hív, akkor (és csak akkor!) eszünkbe jut, hogy már dél van, ebédelni kell!
- Az ebéd hasonlóan folyik, mint a feljebb ecsetelt reggeli. Mindenben. Változás csak az időben van, és az önsajnálat szintjét illetően. Mindkettő exponenciálisan nő.
- ezt követően történik a nap leghasznosabb része, az alvás. Mert muszáj pihenni egyet ebéd után, és majd utána (azzal a kipihentséggel tudok majd éjszaka is tanulni!) maratoni tanulás következik. És ez rendszerint így is történik. Délután jön a nekiülés, a valódi tanulás, a görcsös tudni akarás, az olvasás, többszöri agycibálás, mint egy nagy bőrönd megpakolása a menekülés előtt: no még azt, no még ezt is bele...- nyilván értelmetlenül. Mert azt a bőröndöt sem lehet bezárni, csak ha kiveszünk néhány felesleges belegyömöszölt ruhadarabot. De ahhoz szelektálni kell. Arra nincs idő. Úgyhogy folytatódik a gyömöszölés, 1 perc alatt órák telnek el, és máris sötét van.
- És mint tudjuk, sötét van akkor, amikor vége van. Szóval gyors vacsi a fejfájás megfékezése érdekében, az elvárás lényege, hogy megszűnjön, és próbáljuk elhitetni magunkkal azt, hogy valójában nem a fáradtságtól van, hanem mert elfelejtettünk (!!!) enni. (Ami, mint tudjuk, nem igaz.)
- Lélekmegnyugtatás céljából újabb adag tanulás(nak álcázott semmittevés) következik, mikor már az olvasott dolgoktól a szem feladja, leragad, és mikor az 5 perc alvás - 1 oldal olvasás szakaszba érünk, fel kell adjuk a harcot, de reményteljesen felhúzzuk az ébresztőt fél hatra, hatra, hat harmincötre, biztos, ami biztos alapon, azon reményben, hogy reggel átnézem egyszer. No igen.
- Reggel pedig az első 2 ébresztést meg sem hallva, fél nyolckor ébredve realizáljuk, hogy nem csak hogy tanulni, de időben beérni sem lehetséges már, akkor még épp nem érzi elveszettnek magát az ember.
- Csak akkor, ha mindezen akadályokat mosolyogva adja vissza üresen a lapot, mert tudja, hogy esélytelen egy minimum 4 oldalas esszét írni a két választható téma közül, toll és energia nélkül. Szétnézve a teremben az első tíz percben mindenki csak az előtte lévő papírt sasolta, és azon törte a kobakját, hogy kezdjen-e el írni, és legalább megpróbálja, vállalja a veszélyt, hogy az utolsó kipréselt szó is csak a 3 és fél oldal közepén fog elhelyezkedni, és minimum 4 oldalt kell teleírni, csak a témába vágóan, semmi kertelés, bevezetés, kiegészítés, csak a lényeg, minimum 4 oldalban, mert ha nincs annyi, a javító el sem olvassa, függetlenül attól, hogy a témához kapcsolódóan írt vagy csak a jó krumplis tészta receptjét ecsetelte brahiból, igazán részletekbe menően, hagymaaprítástól a tálalásig, VAGY beadja üresen, mosolyogva, harc nélkül, kicsit megtörve, magán szánakozva-kacagva, hazamegy, felveszi a következő vizsgaidőpontot az etr-ben, és érzi, hogy
ENNEK SOSEM LESZ VÉGE!
