nem kizárólag *jucsinak, de neki főleg

Belégzés. Nos, felsejlenek még egyszer-sokszor azok az érzés- és érzelemfoszlányok, melyeket a Nyugi egyik asztalánál sikerült örökre bevésni a bevésendőbe, történetesen arra és azokra a megállapításokra célzom, melyek szerint a pasik mind, egytől egyig szociális- és érzelmi csődtömegek hernyók, no és egyáltalán..! Hogy jönnek ők bármihez is?!

Téves megállapítások, melyeket a mai napig szentül hiszünk és mégsem tartunk igaznak. Azaz hogy teljes mértékben igaznak hiszünk, de értük még magunkat is képesek vagyunk becsapni (ami azt illeti, CSAKIS magunkat tudjuk becsapni...) Viharverten konstatáltuk, hogy nem mondunk igazat, és hiába gyújtottunk hithű bölcsészlányokhoz híven rá (akkor még) világoskék cigarettáinkra, hogy az, akármennyire is akarnánk, hogy  tökmenő  legyen, (!!!) nem esik jól és egyáltalán nem az. Nos, azóta nincs minek jól esni, már ha a mákosmeggyes túrórudit kihagyjuk a játékból. Szóval, gyakorlatilag csak a tapasztalat és a tanulnivaló, nomeg az élet lett több és jóval nehezebb, egyéb nem változott. Még mindig ugyanaz a város, épület és tanterem fogad, amik eddig is, bizonyos kényszerű gravitációval, melynek nevét nem írom le arculatvédési okokból (de történetesen két szóból áll, az első h-val, a második sz-szel kezdődik), és a kétely, hogy vajon be akarok-e fejezni egy olyan képzést, aminek akkor sem láttam se elejét, se végét, mikor még benne sem voltam. Hozzáteszem, a helyzet azóta csak fokozódott: nem tudom eldönteni jobb-e vagy rosszabb, mint elveszve egy hipermarketben, amelyben csak édességet árulnak, ám én szigorúan gyűlölöm az édességet. Mert ez valójában (és tényleg, teljes valójában ) egy kincses doboz-mit doboz, bánya!- de valahogy úgy érzem, az édesség elfogyasztásához viselnem kellene egy olyan plusz szolgáltatást, hogy ígérem, egészségemet veszélyeztetve rászokom a mértéktelen édességfogyasztásra. Vállalva, hogy megmételyez.
Nem akarok patetikus lenni bár ez a szó alapvetően ilyen állapotot sugall, nesze neked feloldhatatlan ellentét!,  de van baj, nem kicsi. Ahogyan akkor is, eddig is volt. De most más/mások, és mégis teljesen ugyanazok. Talán akkor a mindenmegvanmitkezdjekvele volt a baj, most meg az aligvanvalamihogyanosszambe. Talán csak időnk volt, ma meg talán csak abból van kevesebb. Ki tudja? A kérdés továbbra is az, hogy mit veszünk az édességes dobozból. Meddig mehet a csoki, és mikor lehet leszokni róla?

remélem, mielőbb látlak.

mert kéne. és mert levegő bennmaradt.