Előfordul, hogy olyan környezetbe kerülünk saját akaratunkon kívül, ahol nem boldog emberekkel vagyunk körülvéve. Magamból kiindulva sosem lepődöm meg, ha ilyen helyzetbe kerülök, hiszen tapasztalataim szerint sokkal könnyebb ezzel a szituációval szembesülni, mint azzal, hogy mindenki boldog körülöttem, és én  vagyok az egyedüli kivétel. Csakhogy fordult a kocka; egyszer vigaszt kérni, másszor vigasztalni.

Az először említett helyzet a kívülálló szemével- magam is kívülálló voltam- felfogható, de mostanra már oly mindennapos, hogy hamar elhessegetjük magunktól avégett, hogy ne keríthessen hatalmába a rossz érzés, a depresszió, a sírhatnék. Pedig néha jó együtt sírni. Főleg, ha ez a másikon is segít.

Nem győzöm hangsúlyozni -mind a barátaimnak, mind magamnak- hogy mindenben találhatunk társat: legyen az kávézás az egyetemen vagy a jelenlegi problémánk (a szerelemtől a lábfájásig!) megbeszélése. Ennél nagyobb segítség aligha létezik. Elmondani és megértésre találni. Ha magunkban tartjuk, addig fog nyomasztani belülről, amíg mindent hatalmába kerít. Ki kell engedni, más megoldás nincs.

Mert néha muszáj, hiszen sosem tudhatjuk, hogy valaminek vége van, vagy csak most kezdődik el...

https://www.youtube.com/watch?v=S3fbFIdWwBA

Ja, és azért is, mert a boldogság egyszerű! (tessék hallgatni!)